Határozatlan idejű sztrájkba kezdenek kedden a francia vasutasok a kormány reformja ellen, és az Air France légitársaság dolgozóinak egy része is munkabeszüntetést hirdet fizetésemelést követelve.



Az elmúlt hónapok eredménytelen szakszervezeti megmozdulásai után a vasutasok erélyesebben kívánnak fellépni, és határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek: az elképzelésük szerint június végig tartó megmozdulás meghosszabbításáról és tartalmáról a kormány és a közvélemény reakciói alapján 2-5 naponként fognak dönteni.

 

Macron megreformálná
A 140 ezer embert foglalkoztató, közel 50 milliárd eurós adósságot felhalmozott francia állami vasúttársaság (SNCF) reformja és modernizációja Emmanuel Macron államfő egyik legnagyobb feladatának ígérkezik, 1995 óta szinte mindegyik kormány megpróbálkozott vele, de a szakszervezeti tiltakozások nyomán feladta.

A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Az új szabályozás a cégnél jelenleg dolgozókra nem vonatkozna, hanem csak a jövőbeni vasutasokra.

Lesznek konfliktusok
A szakszervezetek szerint a kormány hosszú távon privatizációra készíti elő az SNCF-t, ezt azonban a kormány tagadja. A reformterv 'a vasúti közszolgáltatást tisztán ideológiai alapon kívánja szétrombolni, és ez nem rendezi az adósság és a működési zavarok kérdését' - írták sztrájkfelhívásukban a vasutasok.

A következő három hónapban legalább 36 napon munkabeszüntetést tervező vasutasok azt remélik, hogy a közvélemény, amely egyelőre a felmérések szerint indokolatlannak tartja a sztrájkot, a vasutasokat fogja egy idő után támogatni, ha szembesül a kormány hajthatatlan álláspontjával. A SNCF vezetősége komoly szociális konfliktusra számít.

A sztrájkban kedden a vasutasok fele, a mozdonyvezetőknek 77 százaléka vesz részt, a belföldi szuperexpresszek (TGV) alig 12 százaléka, a normál vonatoknak pedig húsz százaléka fog közlekedni. A nemzetközi vonatokat kevésbé érinti a munkabeszüntetést, a London felé közlekedő Eurostar 75 százaléka elindul, Belgium felé pedig nem kell járatkimaradásra számítani a Thalys vonalán. Spanyolország, Olaszország és Svájc felé viszont nem közlekednek a vonatok kedden.

Az SNCF napi mintegy 4,5 millió utasa a közösségi autómegosztó szolgáltatókhoz és busztársaságokhoz fordulhat a következő héten, az utóbbiak kétszer annyi járatot indítanak, mint általában.

Ezt mondja a kormány
A kormány azt állítja, hogy elengedhetetlen az SNCF reformja, miután Franciaországban egy vonat működtetése 30 százalékkal többe kerül, mint máshol. 'Senki nem érti meg, hogy a vasutas szakszervezetek hosszú és az utasokat büntető sztrájkot hirdetnek, miközben a kormány a párbeszéd mellett van' - mondta Elisabeth Borne közlekedési miniszter.

A szakszervezetek azt remélik, hogy erejük felmutatásával a kormány további, a közszférát és a nyugdíjasokat érintő reformjaira is hatással lehetnek. Philippe Martinez, a legradikálisabb szakszervezete, a CGT elnöke a különböző megmozdulások összehangolását reméli a diákok, a nyugdíjasok, a szemétszállítók vagy közalkalmazottak részéről.

Az Air France is mozgolódik
A vasutasokkal párhuzamosan az Air France légitársaság dolgozói is sztrájkolni fognak kedden, egy hónapon belül a negyedik alkalommal. A légi járatoknak, az előző március 30-i munkabeszüntetéshez hasonlóan 75 százaléka fog közlekedni, de további sztrájkra kell számítani április 7-én, 10-én és 11-én.

A francia légitársaság valamennyi szakszervezete sztrájkra szólította fel a dolgozókat a legalább hat százalékos általános fizetésemelés érdekében. A ritkaságszámba menő szakszervezeti egység a francia társaság eredményeinek tavalyi jelentős emelkedésével magyarázható, és nincs összefüggésben a kormány reformjaival.