A kereskedelmi háborúban a dollár, mint menedékdeviza, nem erősödik, vagyis ezúttal nem fékezi az arany és az ezüst felértékelődését



Donald Trump aláírta a határozatot a védővámról, amit a Kínából érkező termékekre vet ki, hozzávetőleg 60 milliárd dollár értékben. Mélyrepülésbe kezdtek a részvénypiacok, ám a dollár árfolyama nem mozdult érdemben. Hamarosan várható a kínai válaszlépés. Vajon miként hat mindez a menedékeszközökre?

A dollár most nem menedék
Amíg a részvénypiacok estek, addig az arany és az ezüst is emelkedni kezdett – mondta Vetter Péter, a Magyar Részvénykereskedelmi Zrt. üzletkötője. Hozzátéve: az is fontos, hogy a dollár, mint menedékdeviza, ezúttal nem erősödött, vagyis a dollár erősödése nem áll az arany és az ezüst felértékelődésének útjában.

5 éves csúcs az arany horizontján

Az elmúlt 3 hónapban 1300 és 1360 dollár között oldalazott az arany, amely két nap alatt ugrott 1310-ről 1340-re – folytatta. Szerinte érdekes lehet, ha a kereskedelmi válaszlépések hatására gyengülni kezd a dollár, s az arany az 1360-as ellenálláshoz érkezik. Ezt ugyanis ilyen környezetben könnyen áttörheti, s utána a következő ellenállási szint már 1400 dollárnál húzódik, ahol utoljára 2013-ban járt a kurzus.

Nagyobbat ugorhat az ezüst

Technikai szempontból nem ennyire kiélezett az ezüst chart. A nemesfémet 16,53 dolláron jegyzik, s az ellenállás 17,50 dollárnál húzódik, ami százalékosan elég távol esik a mostani szinttől. Bár nagyobb a kitörési lehetőség, s az ezüst általában is jobban kileng, mint az arany, az elmúlt napokban nem ez történt, mert nagyjából azonos dinamikával mozgott a két nemesfém. Amennyiben az ezüst áttörné a 17,50 dolláros szintet, 18 és 18.20 között húzódik a következő ellenállási zóna.